Troisième Jour

A szerda reggel elég borúsan kezdődött, szemerkélt az eső és sötét felhők sorakoztak az égen. A Rivolinál találkoztam Sárival, Dávidnak nem volt kedve korán kelni, ő még otthon maradt kicsit pihenni. Bementünk kettesben a Louvre udvarába, megnéztük az üvegpiramist, és a több kilométeres sort, és letettünk arról, hogy bemenjünk. Tesómék egy egész napot töltöttek benn még mielőtt én kiértem volna Párizsba, így megelégedtem a képekkel is. Addigra már annyi sort kiálltunk, hogy képtelenek voltunk ebbe is beállni.
Helyette megnéztük a kertet, a gyönyörű Tuleriákat, és a végében elhelyezkedő L’Orangerie múzeumot, ahol Monet Vízililiomok című, óriási, két termen átnyúló körképét lehetett megnézni, és lefényképezni. Nagyon meglepődtem ezen, de Párizsban a múzeumokban szabad fényképezni a képeket, és alig vigyáznak rájuk Budapesthez képest, ahol, már ha rosszul veszed a levegőt, akkor is megszólal a riasztó és rád ugranak a kommandósok. Itt a Louvre-ban Sári elmondása szerint, a fiúk még szórakoztak is, hogy megérintik a vásznakat, és úgy kellett leállítani őket, de nem jött senki a légióból, hogy halálra verje őket. Az Orangerie-ben, én hülye,először még bujkáltam is az őrök elől, nehogy lássák, hogy fotózok, pedig még vakuzni is lehetett, sőt, jó hogy nem kérték meg a látogatók őket, hogy készítsen róluk egy közös képet a művel.


A Vízililiomok gyönyörűek, érdekességük, hogy horizont nélkül festette meg a művész a víztükröt, a növényeket, a tükröződéseket óriási méretben, két termet betöltő, faltól falig terjedő monumentális képén. A múzeuma alsó szintjén népszerű festők gyűjteménye látható, rengeteg híres darab, gyönyörű és hamar bejárható tárlat, érdemes megnézni.
A múzeumból a Concordra sétáltunk, ahol a híres Guillotine-es kivégzések történtek annak idején, és ma egy egyiptomi obeliszk áll a tér közepén, színarany piramis csúccsal. Innen átsétálunk a bal partra és elmentünk a III. Alexander hídig, ahonnan gyönyörű a kilátás az Invalidusok Dómjára és a szemközt álló Grand és Petit Palace épületeire. A III. Alexander Párizs egyik leglátványosabb hídja, aranyozásokkal, puttókkal, romantikus lámpasorral barokk, rokokó elemekkel. A paloták is gyönyörűek, elsétálva közöttük a Champs Elysées-re lehet kilyukadni.


Innen metróztunk vissza a Notre Dame-hoz Sárival, mert nagyon éhesek voltunk és ott tudtunk pár jó helyet. Közben az idő is kitisztult, szinte kánikula lett. Beültünk egy gyros-oshoz, aki akkora adagot adott 4 euróért, hogy ott kellett hagynunk a végét. Vettünk hozzá Tropicana nevű üdítőt is, ami olyan ízű, Párizsban népszerű szénasavas ital, mint amit elsőben a sulis automatából kiwi címszó alatt lehetett kapni 40 forintért, élénk zöld volt, és varázslatosan finom. Tele hassal a Marais negyedben sétáltunk, ami nekem nagyon bejött, teljesen más hangulatú, mint a Latin negyed, kicsit nyugisabb, komolyabb, tele galériákkal és csendes teázókkal- kávézókkal.
Dávid és barátja közben felébredtek és bejöttek a Palais Royalhoz, ott találkoztunk velük. Persze mi már jó fáradtak voltunk akkorra, ezért nagyon jól esett a palotakertben található jeges szökőkút szélén ülni és lóbálni benne a lábunkat. A bátrabbak meg is fürödtek benne. A kert itt is hasonló kiülős székekkel volt tele, és szintén gyönyörű volt, bár kicsit nyugodtabb, csendesebb sziget a városban, mint a többi francia kertészeti remek. Ha Párizsban laknék, tuti, hogy tavasszal ezeken a helyeken tanulnék a vizsgákra, az egyik kert szebb, mint a másik, mind más hangulatú, szóval van miből válogatni. Innen elmentük az Operáig, ami messziről úgy néz ki, mint egy barokk torta, habcsókkal a tetején. Itt volt egyedül belépő a nap folyamán, de Sárival mi már olyan fáradtak voltunk, hogy csak a fiúkat küldtük be körbenézni, és fényképezni. Mi addig elnéztünk a La Fayette galériák központi épületébe, ami egy luxusáruház, de nem a vásárlás miatt, hanem az épület , a gyönyörű kupola és erkélyek miatt jöttünk. Az operás képek így Dávid művei:
Az opera belseje még barokkosabb, mint a külseje, szinte már súlyos is. Ezért meglepő a nézőtér felett található csillár festménye, ami enyhén szólva alulmúlja az épület díszítettségét, Dávid szerint kréta gyerekrajz:D. Biztos ennek is megvan a története, de nekem Mr. Bean jutott eszembe róla, mikor véletlenül letörli, egy híres festmény nagy részét majd megpróbálja visszarajzolni az eltűnt részeket ceruzával. Ezen kívül az épület elképesztő, és aki szeretne Versailles-hoz hasonló túldíszített szobákban sétálni, mindenképpen menjen be az Operába, a belépő 6 euro. A La Fayett is szép, és érdekesek az árak is:D.
Ezután mi visszamentük Sárival a Marais-ba, mert kinéztünk egy helyes kis teázót, Dávidék inkább tovább nézelődtek a környéken. A teázó sajnos tele volt, így ismét visszamentünk a Notre Dame-hoz, mert ott szerettünk a legjobban lenni, és az oldalában lévő kis utcában kávéztunk egyet a naplementében. Előtt, amíg oda tartottunk, kicsit leheveredtünk a plázsra, a homokba, egy kis fagyival, és néztük a helyieket, ahogy ejtőznek a gyerekeikkel a nyári napsütésben. A plázson masszőrök, ingyenesen használható pecabotok, puha napozómatracok és nyugágyak, homokozójátékok, zuhany és sok fagyiárus várta a pihenőket.




A Notre Dame-i kávézóban azután én tejeskávét, Sári rumos tejet kért, ami a világ egyik legjobb találmánya, azóta itthon is sokat csináltunk. Meleg tej, kis cukor és leheletnyi rum… Tökéletes esti altató:D. Lejárt lábakkal, hulla fáradtan a naplementében, a Notre Dame oldalában elég hangulatos kis estét csaptunk. Utána még megnéztük a téren táncoló brake-előket, majd hazasétáltunk. Az Eiffeles nap után ez volt a másik kedvencem:D.